Miért koncentrálunk mondókákra a játékos angolozás során?
A mondókák nem csak a beszédfejlesztésben játszanak szerepet, de a hozzájuk társuló simogatás, szeretgetés a személyiségfejlődéshez is elengedhetetlen.
Ráadásul, a gyerek érzi, hogy foglalkoznak, törődnek vele, így az angolozás pozitív élménnyé válik és olyan közös tevékenységgé, amiben gyermeked szívesen részt vesz.
Hamarosan látni fogod a jeleket, hogy gyermeked számára az angol beszéd megértése és használata teljesen természetes dolog, hiszen az ő kis életében az angol nyelv elsajátítása NEM CÉLKÉNT, hanem a közös játék, összebújás, dalolás ESZKÖZEKÉNT van jelen.
És valljuk be, az, hogy magyarul játssz, énekelj, foglalkozz a gyerekeddel, nem igényel túl nagy erőbedobást – no persze van, amikor igen… nekem bevallhatod, 4 gyereket nevelek, akikből 3 fiú, szóval tudom, hogy is működik ez a valóságban -, sőt, el is várják Tőlünk, Anyáktól mindezeket.

Ahhoz, hogy angolul betervezd a napi játékot, és meg is valósítsd, nagyon nagy fokú elszántság, kreativitás és támogató környezet kell.
Szeretném átadni Neked azt a a segédletet, amit én is használok gyermekeimmel, és amiből TUDATOSAN ÉS EGYSZERŰEN meríthetsz napról-napra ötletet az otthoni angolozáshoz.
Íme a Baby English TTT Mind Map! A Baby English-t ugye nem kell magyaráznom. A Mind Map egy közismert és nagyon egyszerűen átlátható és használható tanulási segédlet, mely nem csak egy puszta felsoroláslista. Sokkal több annál!
És, hogy mi is az a TTT? Ez a Top Ten Topics rövidítése. Azt a 10 alaptémát tartalmazza, amit biztosan érinteni fogtok, ahogy gyermeked fejlődik, például My body, Animals, At home, Playroom, stb.
Kéred a Baby English Mind Mapet? Ha igen, kérlek, töltsd ki az alábbi űrlapot!
Tipp: Mentsd le a pdf fájlt telefonodra, vagy csinálj róla egy képernyőmentést, hogy akár útközben, vagy a parkban is a segítségedre siethessen a telefonodon!
