Rhyme Time oktatóként sokkal sikeresebben tudom átadni az anyanyelvem kislányomnak és tanítványaimnak
Kanadában születtem és nőttem fel. 2018-ban költöztem haza, Magyarországra, az akkor 5 hónapos kislányommal és nagyon szeretünk itt élni.
Az angol, a magyar és a francia mellett, több nyelv tanulásába is belekezdtem az évek alatt: spanyol, olasz és német.
Bár már korábban elhatároztam, hogy a gyerekemet kétnyelvűen szeretném felnevelni, a magyar nyelvtanulási állapotokat megismerve döbbentem rá igazán, hogy milyen nagy előnye van annak, aki több nyelven magabiztosan ért és beszél.
Ezért kezdtem el olyan foglalkozásokat keresni, amik angolul folynak, vagy angolt tanítanak kisbabáknak. Mert, habár én is angolt tanítok és anyanyelvem az angol, profiktól szerettem volna tanulni.
Ekkor rátaláltam a Rhyme Time angol zenebölcsi foglalkozásokra. Az első alkalom után elhatároztam, hogy én is Rhyme Time oktató szeretnék lenni, hiszen ez a világ legjobb munkája! Ének, zene és angolozás egyben, egy remek módszerre alapozva, ami tényleg működik? Nem is találtam mást amit a Rhyme Time-hoz lehetne hasonlítani.
Annyira hálás vagyok Gulácsi Annamáriának és Petri Barbarának, hogy a csapathoz tartozhatom és bátran, tudatosan adhatom tovább én is az angol nyelvet más kisgyermekeknek!
Cynthia Hevessy (Budaörs, Érd, Budapest XI., XII.)
+36 30/670 7186
Rhyme Time és Jump&Fun Cynthiával
Hétfő
Monday
Kedd
Tuesday
Szerda Wednesday
Csütörtök Thursday
Péntek
Friday