Tervezett angol napközis tábor időpontok 2024-ben. FIGYELEM!

A 4 legnépszerűbb időpontot véglegesítjük, így, ha lehet, jelölj 2 időpontot (2 hetes tábor esetén 3 időpontot)! Köszönjük!

„2019. nyarán Viki (4) részt vett a Jump & Fun Camp táborban. Ez egy hétig tartó elfoglaltság volt.
A táborban kiváló személyzet volt: több angolul folyékonyan beszélő pedagógus, egy tüneményes dadus és egy angol anyanyelvű hölgy is.  Mindezek után mi szülők biztosak lehettünk benne, hogy jó kezekben lesz a gyerekünk. 😍
Az első nap bemutatkozással és ismerkedéssel indult.  Így a szülők / családok is megismerhették egymást. 
A tábori élet szuper volt a gyerekek számára. Minden nap elsétáltak a közeli parkba, ahol angol játékokkal, mondókákkal, dalokkal szórakoztatták őket. Amíg délután a kisebbek aludtak, addig a nagyobbak kreatív alkotásokat készítettek; amiket büszkén mutogattak a szülőknek. Külön öröm volt számomra azt látni, hogy az idősebb gyerekek segítik a kisebbeket (pl.: felöltözni). Ez egyfajta felelősségteljes nevelés, ami nekem nagyon tetszett. Ancsa folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szülőkkel. Minden nap jöttek a fotók és videók arról, hogyan is zajlik a tábori élet. Remek visszajelzés volt ez a szülők számára.
Péntek délután, az utolsó tábori napon egy záróműsort adtak elő a gyerekek. Volt ott minden: ének, zene, tánc, cigánykerekezés, ismerkedés a bolygórendszerrel … 💃 Mint egy komplett színpadi előadás. Nekem könnyeket csalt a szemembe. Meghatódtam azon, hogy a gyerekek és a pedagógusok mennyit készültek erre az előadásra. Mindezt csupán 5 nap alatt!
Ancsa minden gyereket és családot személy szerint ismert. Szívvel – lélekkel gondoskodott a gyerekekről. Minden csemete jó kezekben volt nála. A csodálatos énekhangja pedig elvarázsolta a gyerekeket és a felnőtteket is. 😍
Vikit egyik reggel sem kellett noszogatni, hogy indulni kell. Rohant a táborba minden reggel. Volt olyan délután, hogy sírva jött el, mert még szeretett volna maradni. Számomra ez volt az egyik legjobb visszajelzés, hogy valóban jól érezte magát.
Az az egy hét tábor olyan volt, mintha egy angol nyelvű oviban lett volna a kislányom. Folyamatosan angolul beszéltek, énekeltek és játszottak a nap folyamán. Ajándékokat is kaptak: angol nyelvű foglalkoztató könyveket, baseball sapit és karperecet. Ez is egy figyelmes gesztus volt a szervezők részéről. Én úgy érzem, hogy ez egy szuper kezdeményezés, amit csak ajánlani tudok minden kétnyelvűen nevelő családnak. Általában a nyári időszakban nincs annyi gyerekprogram és talán a gyerekek elfelejtik az év közben megszerzett angol tudást. De ez a tábor segítette a folyamatos szinten tartást is.”

Hidegh Rita

Kinek ajánljuk

A Jump&Fun tábort azoknak a magyar és expat családok 3-16 éves kor közötti gyermekeinek ajánljuk, akik olyan igényes, sok tudást és élményt adó, sokoldalú, mégis játékos és szeretetteljes angol napközis tábort keresnek gyermekeiknek, amelyikben a kommunikáció nyelve KIZÁRÓLAG ANGOL. Magyarul csak vészhelyzet esetén szólalunk meg! Testvéreket is szeretettel várunk! Gyakran maradnak 2 hétre is a gyermekek, és a második héten már hatalmas magabiztossággal vetik bele magukat a tábori életbe és egyre többet és jobban beszélnek angolul.

A Jump&Fun tábor időpontja és helyszíne

A Jump&Fun napközis angol tábor tervezett időpontjai:

2024. július 15-19.
2024. július 22-26.
2024. július 29-augusztus 2.
2024. augusztus 5-9.
2024. augusztus 12-16.

A 4 legnépszerűbb időpontot véglegesítjük, így, ha lehet, jelölj 2 időpontot (2 hetes tábor esetén 3 időpontot)! Köszönjük!

A tábort a tavaly táborozó családok kérésére Ancsánál, a 1151 Bp., Bem utca 4/C-ben rendezzük meg. Fontosnak tartjuk, hogy olyan helyszínen legyünk, ahol a gyermekek zavartalanul, más táborok résztvevői nélkül, lehetőleg a szabad levegőn élvezhetik a közös angol játékot, alkotást. ( A program- és helyszínváltozás jogát fenntartjuk!)

At Ancsa’s

1151 Budapest, Bem utca 4/c

A Jump&Fun tábor rövid összefoglalója

Angol nyelvű környezet reggel 8-tól délután 16.30-ig (eltérő időpontokat egyeztetünk) – és még külföldre utazni sem kell hozzá)! Kis csoportokban foglalkozunk a gyerekekkel, képzett Jump&Fun angol nyelvoktatóink és Ancsa, a nyelviskola vezetőjének és a módszer fejlesztőjének egész napos közreműködésével. Cuki óvónénik gondoskodnak rólunk, a tele pocakról, az evés utáni pihenésről, a tisztra ruháról!

Van itt móka, kacagás, rengeteg kézműveskedés, játék, dal és mese, nevetés, odafigyelés, ügyességi verseny, pizzasütés, muffinsütés, kókuszgolyógyúrás, gyurmaszobrászat, szuper angolkönyvek és egyebek ajándékba és sok-sok óra a természetben (legalábbis a kertben és a játszótéren)!

És mi az, ami nincs? Magolás, felelés, iskolapad, szódolgozat, fordítási feladatok és stressz. 🙂

Mekkora létszámmal dolgozunk?

A táborba 20- 25 gyermeket várunk hetente. A táborban 5 pedagógus dolgozik egyszerre. A nap nagy részében a táborlakók kisebb csoportokra osztódnak, életkor és tudásszint szerint, és forgószínpad-szerűen foglalkozunk velük.

A közös étkezések és szabad játék alkalmával viszont többnyire együtt vagyunk, a fiatalabb korosztályt a nagyobbak babusgatják, sokszor óvónéninket se hagyják érvényesülni 🙂 . A kicsik pedig általában az angolban ispirálják a nagyokat, ugyanis villámgyorsan ragad rájuk a nyelv.

Számunkra nagyon fontos az, hogy a gyerekek átéljék, hogy milyen kistestvérnek/nagytestvérnek lenni, hogy mekkora ereje van az összetartó közösségnek, még, ha különbözőek is vagyunk.

Tematika és tevékenységek

A Jump&Fun angol nyelvátadás-módszertan 5 pillérére épülnek tevékenységeink, feladataink. A tábor nyelve az angol. Az egynyelvű angol kommunikációval ugyan bedobjuk a mélyvízbe a gyerekeket, de segítünk is nekik, hogy “jó úszókká” váljanak és hamarosan lubickoljanak az angolban. Tehát nem napi 2 foglalkozást tartunk angolul, egyébként pedig “gyermekmegőrzőként” működünk, ahogy egyébként sok táborban szokás, hanem a napi rutintevékenységek MINDEGYIKÉT angolul végezzük. Étkezések, tisztálkodás, szabad játék, labdajátékok, társas, kézműveskedés, altatás és/vagy relaxálás, meseolvasás, éneklés, mozgás, üdvözlés és elköszönés, mind-mind angolul történik, amihez a gyerekek hamar hozzászoknak és alkalmazkodnak.

Tudásszinttől függően, bizonyos gyerekeket megértünk magyarul is, ilyenkor mi ismétlünk angolul és angolul válaszolunk, de a haladó(bb) gyerekektől elvárjuk, hogy angolul szóljanak hozzánk. A kicsik zökkenőmentesen váltanak, a nagyokat pedig törekszünk kirángatni a komfortzónájukból, a lehető legszeretőbb, legbiztonságosabb környezetben. A táborzáró videóbemutatón általában eláll a szülők szava.

 Az angol élményfoglalkozások 5 alappillére: 

  1. Koordináció és mozgás – aktív koreografált angol órák
  2. Zene és ritmus – az angol belemászik a gyerekek fülébe
  3. Folyamatos, változatos ismétlés – következetes, mégis játékos tudáselmélyítés
  4. Angol meseolvasás és a mese eljátszása – a hallás utáni megértés és drámai készségek fejlesztése gyereknyelven
  5. Kötődés a nyelvhez és a közösséghez – az odafigyelés és szeretet teszi a gyerekeket angol-rajongókká.

Étkezés

4 alkalommal – reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna -, mivel tapasztalataink szerint a gyerekek nagyon éhesek lesznek a nagy fizikai és szellemi igénybevételnek köszönhetően. Gyümölcsöt, egészséges rágcsákat szívesen fogadunk, megbízható forrásból. Az ételfutárunk napi 3 étkezést biztosít. Az evőeszközöket, tányérokat, poharakat biztosítjuk. Kulacsot és uzsonnásdobozt kérünk szépen.

Délutáni pihenő

Minden korosztály igényeire szabva.

Ezekre lesz szükség a táborban

Az eszközlistát a jelentkezőknek e-mailben küldjük el.

Fizetés, lemondás

A tábor díját a jelentkezést követő 8 napon belül kérlek, hogy rendezd. Részletfizetés is lehetséges, egyeztetés alapján! A tábort lemondani egészségügyi okokból tudod. Amennyiben esetleg szükségállapot következik be, és a tábor elmarad és az összeg visszautalásra kerül. Mivel a táborban fejlesztő kiadványokat is használunk, amiket jó előre be kell rendelnem és el kell készítenem, megköszönöm, ha ezeket akkor is megvásárolod tőlem, ha a tábort lemondjátok.

Kapcsolattartás a szülőkkel

A szülőkkel történő kapcsolattartás szerves részét képezi tanítási módszerünknek, így a táborozó családokkal is szoros kapcsolatot ápolunk. Privát Facebook csoportban tájékoztatunk benneteket a mindennapi történésekről. Képes beszámolókat, videókat posztolunk, ahogy időnk engedi. Ha valakivel kisebb-nagyobb baleset történik, a szülőket azonnal értesítjük.

Táborvezető bemutatkozása

Gulácsi Annamária (Ancsa) vagyok, angol és holland szakos bölcsész és tanár egyetemi diplomával, de mondhatom, hogy azt hiszem, tanárnak születtem.

A legboldogabbá a tanítás tesz, különösen, ha gyerekekről van szó. Külföldi ösztöndíjaknak és megbízásoknak köszönhetően anyanyelvi környezetben is gyakorolhattam az általam beszélt nyelveket (a fentiek mellett a franciát is). A hozzám járó gyerekek nagy részének évek múltán esik le egyáltalán, hogy én értek és beszélek magyarul is, annyira az angolt kötik hozzám. Erre büszke vagyok.

A kisgyermekkori nyelvtanítást (inkább nyelvátadást) a világ legjobb munkájának tartom és a saját gyermekkorom óta töretlen lelkesedéssel végzem. Gyermekeimet kétnyelvűen nevelem. 2016. január óta vagyok a Rhyme Time csapat oszlopos tagja, vezető tanára és oktatóképzője, illetve 2020. óta egyedüli vezetője és tulajdonosa is.

A módszer kifejlesztése és továbbfejlesztése életem meghatározó szakmai eredménye. Ennél jobban már csak arra vagyok büszke, hogy a saját gyermekeim mellett többszáz kisgyermeknek lehetek az angol tündérkeresztanyja. Közel 20 gyerekcsoportom van jelenleg, és a csoportok és gyermekek száma tanévről tanévre növekszik. Tanfolyamaimat élőben és online is tartom.

A gyermekek fejlődését közel 10 online szülőtanfolyam módszertanának kidolgozásával és vezetésével törekszem támogatni, hiszen azt vallom, hogy veletek, szülőkkel EGYÜTTMŰKÖDVE tudjuk a legnagyobb sikereket elérni a gyermekeknél.

A 2019. nyarán megrendezett első Jump&Fun egész napos napközis táborok engem és gyermekeimet is elvarázsolták. Imádtuk minden percét! A táborozó gyerekek várakozáson felüli fejlődésen mentek keresztül, mint az angolt, mint egyéb készségeket tekintve, erre nagyon büszke vagyok!

A lányaim, Lulu és Livi, minden évben visszaszámolnak, mert nagyon várják a nyári Jump&Fun táborokat. Mi tagadás, én is egész évben erre készülök. Nem csak a gyerekeket tölti fel, de minket, pedagógusokat és szervezőket is! Jump&Fun oktatótársaimmal és képzett óvónőinkkel várunk benneteket szeretettel!

„A 4 és 6 éves gyermekeim vettek részt a Jump&Fun táborban. Mindketten jól érezték magukat 🙂 Mindkettőjüknek volt az életkorának megfelelő társaság, nyelvtudásuknak és korosztályuknak megfelelő társaságban és csoportban voltak, a foglalkozások jellege is ehhez volt igazítva. Nagyon szép és színvonalas kiadványokat használtak a tábor során. A gyermekeim introvertált típusok, így vannak olyan dolgok, amikben nem szeretnek részt venni. Ezt a táborban maximálisan figyelembe vették.
A lehetőségekhez és az időjáráshoz mérten sokat voltak a gyerekek a szabadban és itt is változatos feladatok és programok voltak – pl. játszótéri játék, sorverseny közben sok énekléssel. Akik igényelték, tudtak aludni és pihenni délután.

Az oktatók szuperek 🙂 Az ismerős Jump&Fun oktatók mellett egy anyanyelvi oktató is volt a táborban.

Somodi-Bachát Zsófia

„A Jump&Fun táborért rajongott a kislányom, rengeteget fejlődött angolból 5 nap alatt és rögtön a tábor végén elhatározta, hogy idén újra megy (most már a kistesóval). Ancsa egy különleges, profi pedagógus, aki nemcsak imádja a gyerekeket, de rengeteget is tesz azért, hogy jól is érezzék magukat, miközben játszva tanulnak. Semmi erőltetettség, a gyerekeknek természetessé válik az egésznapos angol.

A lányom szerette, hogy több program közül is lehetett választani a táborban, pl. éneklés és kézműves foglalkozás közt. A foglalkoztatókönyvek, amiket használtak, szuperek, a tábor után is forgattuk őket. Ancsa nagylányát, Lívit is nagyon szerették a gyerekek és a tábor végét még buli és extra meglepi is színesítette. Örök hála Ancsának az élményért!”

Kollár Krisztina

Congrats on your Best Teacher Award! I am not surprised at all!! Was impressed and moved by your big heart and great educational approach last year when Adam attended your summer camp. Very fresh and unusual sight here

Chen

Mi a titok?!

A Rhyme Time és a rá épülő Jump&Fun angol nyelvátadási módszer korántsem csak az angol nyelv tanulásáról szól. Ennél sokkal többet tesz lehetővé a résztvevők számára. Lehetővé teszi ugyanis a neurotipikus és SNI gyermekek egyidejű, többirányú, élményalapú fejlesztését. 

A ritmusérzék, a mozgáskoordináció, az állóképesség és a testbeszéd folyamatosan fejlődik! A pulzus felpörgetésével nem csak a gyermekek teste pezsdül fel, de a közérzetük is folyamatosan javul. A foglalkozásokon elhangzó, szakértelemmel kiválogatott, váltakozó intenzitású dalokat nem csak énekeljük, és ritmusukat tapsoljuk, de a hozzájuk tartozó, a dal értelméhez illeszkedő testmozdulatokat, gesztusokat, mimikát is folyamatosan gyakoroljuk. A konzekvens testbeszédhasználat és annak tanítása – és mindemellett ezek összekapcsolása az angol nyelvvel – kulcsfontosságú a gyermekek számára, hogy akár kevés angol szóval is magabiztosan kifejezhessék magukat angol nyelvű környezetben. 

A foglalkozásokon 50+ állapotot, vagy érzelmet kifejező jelet sajátíthat el a gyermek, sőt, az egész család, és ezeket otthon is napi szinten használva, majd később ezeket “idegen környezetben” is alkalmazva, bízhatunk a kommunikációs áttörésekben!

A program a témáit rímelő állatmesékre építi. A mesék főszereplői egytől-egyig kicsit „tökéletlen” karakterek, melyek bőrébe könnyedén bújnak a gyerekek. Pl. a Csiga túl lassú, a Méhecske ügyetlen, a Hangya hiperaktív. Mégis, szerető környezetben és egy kis segítséggel sikeresek és boldogok lesznek a róluk szóló mese végére. Ezekre a pozitív üzenetekre a gyermekeknek is szüksége van.

A program alapját egy 10 intenzív Jump&Fun angol „tanfolyam” képezi. Az órák egymásra épülnek. A tanfolyamon meséket dolgozzuk fel, más-más szempontok alapján. Az énekes-mozgásos kiscsoportos foglalkozások köré építjük a napunk többi részét is, amiben vezetett és kötetlen játék, kézműveskedés, készségfejlesztés is található. Számunkra is hihetetlen kibontakozások történnek meg, ha – a szülők bizalmának köszönhetően – ismerjük a gyermekek erősségeit és gyengeségeit, és ezekre figyelve, pozitív megerősítésekkel foglalkozunk velük.

A napközistáborokat 1-1 ünnepélyes záróalkalommal fejezzük be.

Why does Panka love Jump&Fun?

Ebből a videóból megtudhatod ANGOLUL, hogy Panka, egy 5 éves magyar kislány, egynyelvű szülők gyermeke, miért szereti a Jump&Fun zenés ovis angol foglalkozást. Sőt, még oktatójának is üzen egy szép dallal!

Why do Hanna and Dani love Jump&Fun?

Ez a testvérpár (4 és 6 évesek) imádják a könyveket és a szaladgálást, ugrálást. Na meg persze az angolt! A videóból azt is megtudhatod, mi Hanna kedvenc időtöltése és Dani álomkarrierje.

„A negyedik gyerkőcünk születése után fedeztem fel ezt a csodát, amit Ancsa megálmodott és csinál: a mindennapi otthoni játékos angolozás titkait ismertetik meg rengeteg családdal óráik, online kihívásaik, nyári táboraik alkalmával.
Már az első Rhyme Time óra után tudtam, hogy Ancsánál a legjobb helyen vagyunk. Lelkesedése, odafigyelése, kedvessége azonnal megfogott. Azóta már mind a négy gyerkőc hozzá jár, most már mindenki Jump&Fun órára.

A rengeteg, jól kitalált feladat, játék, kedves daloknak hála kicsi (4-6 éves) és nagy (11-13 éves kiskamasz) egyaránt jól érzi magát az óráin.
A töretlen támogatás, amit nap mint nap Ancsától kapunk pedig megfizethetetlen. Ő már szinte családtag nálunk: együtt örülünk az elért eredményeknek, de rengeteg segítséget és motivációt kapunk tőle a folytatáshoz, hogy átlendüljünk a nehézségeken is. ❤️❤️❤️❤️

A táborait is csak ajánlani tudom kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Hihetetlen hogy egy hét angol környezetben mennyit jelent a gyerekek fejlődésében!
A két kiskamasz lányom a tavalyi tábor után, itthon is angolul csacsogott egymással ha vmit a két kisebb előtt nem szeretett volna megosztani. 😊 Előtte ezt el sem tudtam volna képzelni, annyira tiltakoztak minden ellen ami angol.

Profi csapat és szervezés, kellemes környezet, jó hangulat, vidámság, minden korosztály igényeinek megfelelő elfoglaltságok, programok, sok segédanyag, könyv, ajándék.
Ancsa Jump&Fun táborát csak ajánlani tudom mindenkinek!”

Balázs Éva

A 4 legnépszerűbb időpontot véglegesítjük, így, ha lehet, jelölj 2 időpontot (2 hetes tábor esetén 3 időpontot)! Köszönjük!