Mózer-Zima Katalin interjúja Gulácsi Annamáriával és Petri Barbival

Már ovis gyerek szülőjeként is nyakig elsüllyed az ember a különórák áradatában.

Úszás? Fejlesztő torna? Tánc? Zene? Angol? A választék végtelen. Mi legyen vajon a prioritás?

Most Gulácsi Annamária és Petri Barbi, a Rhyme Time angol nyelvátadás szakértői és szupermotorjai mondják el, hogy miért lenne jó, ha beférne az angol, nemcsak a különórák sorába, hanem az otthon négy fala közé is.

Ancsa, Barbi! Ti sok szülővel álltok kapcsolatban – olyanokkal is, akik hozzátok járnak, de olyanokkal is, akikkel saját szülőségetek kapcsán találkoztok. Mit láttok rajtuk, ha a különórákról van szó?

Ancsa: Nagyon lesarkítva, én mondhatni, kétféle szülővel találkozom: az egyik, aki mindenre IS járatni akarja a gyerekeit – én is ilyen vagyok, bár próbálom magam visszafogni egy kicsit –, a másik, aki semmire. 

Az első típus nem akarja, hogy bármiből is kimaradjon a gyereke, hiszen okos, tehetséges, aranyos. A második típus már a javaslattól is felháborodik, vagy megijed, hogy neki bárhova vinnie kéne a gyermekét a kötelező közösségeken túl. Itt egy kicsit kiemelném azokra a szülőket, akik tényleg attól tartanak, hogy valamilyen viselkedészavar, beszédkésés, vagy más, közösségekben jelzett probléma miatt a gyermekük különórája kudarcra van ítélve. Nekik azt üzenem, hogy bízniuk kell a gyermekeikben és próbáljanak ki néhány alternatív módszert – például a miénket -, mielőtt teljesen elszigetelődnének…

Aztán, persze, biztos van a szülőknek egy nagyon szűk, racionális csoportja, akik megtalálják az arany középutat, és tudnak a programok között jól priorizálni, de ők tényleg nagyon kevesen vannak.

Barbi: Általában úgy gondolkodunk mi szülők, hogy fontos a sport, fontos a zene, és esetleg harmadik befutónak ott a nyelv.

Ancsa: És három különóra azért nem kevés… Tehát, a harmadik vélhetően ugrik! Pedig mi az, ami nélkül nem fog boldogulni a gyerekünk felnőttként? Az angol. Szerencsére azért sok szülő tisztában van ezzel, nem véletlenül működik már közel száz csoportunk országszerte.

Vekerdy Tamás is az öt alapkészség egyikeként definiálja az angolt a mai gyerekek életében, az írás, olvasás, a matek és a számítástechnika mellett. Mit gondoltok, miért sorolódik az idegen nyelv mégis hátrébb a szülők fejében, mint a mozgás vagy a zene?

Barbi: Sokan úgy gondolják, hogy elég, ha majd az iskolában kezdi el a gyerek a nyelvtanulást, ott úgyis megtanul angolul. Gondolják ezt annak ellenére, hogy ők sem tanultak meg az iskolában angolul, vagy ha mégis, akkor valószínűleg vért izzadva, külön tanárnál, hosszú évtizedek alatt és sok-sok pénzt beleölve sajátították el a nyelvet.

Ancsa: És gondolják ezt úgy, hogy elképzelni sem tudják, mi történik ma az iskolákban a nyelvoktatás terén…

Én sem tudom pontosan, de anyukám egy jó nevű általános iskolában dolgozik, ahol hónapok óta kétféle szaktanár nem lelhető fel a tanári karban: számítástechnika és angol… 

Barbi: És ahol van tanár, ott sem feltétlenül tanulnak meg a gyerekek angolul, vagy mernek megszólalni…

A másik ok, ami miatt az angol hátrébb sorolódik az ovis és kisiskolás korúaknál, az az, hogy a szülő a nyelvoktatást csak úgy tudja elképzelni, hogy pad, szótárfüzet, frontális oktatás, csend, rend, fegyelem. Ha az angol már csacsogós “ugribugri”, mint a Jump&Fun, akkor az már nem is olyan komoly és hatékony.

Ancsa: A szülők nem feltétlenül gondolnak bele abba – miért is kéne, hiszen nem ez a szakmájuk –, hogy hogyan működik a gyerekek agya, amikor valami újat tanulnak, vagy sajátítanak el. Ide tartozik az ismert tartalom begyakorlása is. A Rhyme Time és a Jump&Fun nem véletlenül azon a bizonyos öt pilléren nyugszik, és nem véletlenül váltogatjuk a mozgásos, zenés, mesés, eszközös, ültetett blokkokat.

Számos tanulási stílus létezik, és minden gyerek ebben a korban ösztönösen keresi a sajátjait. Egyszerűen magyarázva: van, aki mozgás útján tanul a legkönnyebben, a mozgáskoordináció fejlesztése mellett, ezért mozgunk annyit az órákon, ezért hagyjuk a kicsiket szaladgálni. 

Vannak, akik a vizuális ingerekre a legfogékonyabbak, nekik segítség a csodásan illusztrált mesekönyv, a szókártyák, a bábok. A bábok és egyéb eszközök a taktilis igényeket is kielégítik.

Sokuknak a zene és a ritmus ad segítséget a tanuláshoz, ezért hallgatunk annyi dalt, és énekelünk, mondókázunk együtt, miközben összekötjük a dallamot es szöveget a mozdulatokkal. 

Óráinkon tehát sokféle módon kínáljuk meg a gyerekeket az angol nyelvvel, és erre biztatjuk a szülőket is, hogy tegyék meg otthon.

Barbi: Olyan csodálatos, amikor elkezdek dúdolni egy dallamot, és abból már jönnek nekik a szavak, a kifejezések, a mondatok

Ancsa: És ugyanígy van ez a mozgással. Egyetlen mozdulatomból tudják, hogy például ez a “fish” (hal). (Kopoltyúként mozgatva kezeit.)

És mi van, ha az én gyerekem az egész Jump&Fun órán csak rohangál?

Ancsa: Az egész órán biztos nem fog rohangálni, de én azt szoktam mondani az anyukáknak, apukáknak, hogy engedjék el a gyereket, hadd szaladgáljon, ha ahhoz van kedve, ő ott és akkor így dolgozza fel az ingereket, amiket kap. 

Nagyon jellemző, hogy a szülők zavarban vannak a saját gyerekük viselkedésétől, pedig nem kellene. Sokszor a mozgékonyabbakat ezért sem viszik – sporton kívül – különórákra, vagy csak olyanokra, ahol nagy a fizikai megterhelés, vagy, a kis korosztályos közösségtől elzárva, egyedül vannak az oktatóval. Pedig a játékra és a közösségre minden gyereknek szüksége van!

Oktatóink pontosan tudják, hogy mikor kinek lehet rohangálnia, kinek nem, tudják, hogy miért küldik ki pár percre az egyik gyereket, míg a másikat bent tartják. Egy Jump&Fun óra kívülről sokszor úgy hallatszódik, látszódik, mintha mindenki csak rosszalkodna, de belülről egészen más történik. Egymásra hangolódunk és észrevétlenül, jókedvűen tanulunk.

Annyi sikertörténetet éltünk már át a hozzánk járó, kitartó családokkal, hogy ha csak rágondolok, könnybe lábad a szemem. Elsősorban a szülőnek kell elhatároznia magát és kitartania a rendszeres angol foglalkozások mellett, és ez fogja meghozni az eredményt a gyereknek is!

Nagyon sok a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerek. Azok a szülők még nehezebben íratják be egy ilyen foglalkozásra a gyereküket.

Ancsa: Livi, a nagyobbik lányom is SNI-s. Mi általa is megtapasztaltuk, hogy egy gyerek sokféleképpen lehet okos. Nem csak a csendben ülő, fegyelmezett gyerek az, hanem az is, aki folyton matat, rohangál, hangoskodik. 

Az oktatóinkat is ebben a szellemben képezzük, hogy lássák a finom különbségeket és értsék, egy gyerek mit miért csinál, ezáltal jó döntéseket tudjanak hozni az óramenettel kapcsolatban is. Nem véletlenül tart 4-6 hónapig egy-egy oktatóképzésünk, hiszen kollégáinknak nagyon felkészültnek kell lenniük! Mentorálásukat pedig sosem hagyjuk abba.

Angolos foglalkozásból is van jó pár féle. Miben különbözik a Rhyme Time módszere a többitől?

Barbi: Például abban, hogy ez a módszer a magyar családokra lett kitalálva, hozzánk, magyarokhoz lett illesztve, nem pedig egy külföldről átvett sablonprogram. De a legfontosabb különbségnek én még mindig azt látom, hogy mi bevonjuk a szülőket. Nem azt mondjuk, hogy ezt csak én tudom, mert ez a szakmám, te meg maradj csendben, hanem azt mondjuk, hogy gyere anya, gyere apa, csináljuk együtt, mutatom, hogyan! De te vagy a kulcs, veled jobban megy!

Mert nagyon szuper, hogy hetente egyszer kap egy angol nyelvi fürdőt a gyermek, de mennyivel többet számít az, ha otthon is hallja az angolt, a számára elsődleges forrástól: a szülőtől. Ezért kapják meg tőlünk a családok az óravázlatokat, ezért tartozik a tanfolyamokhoz mesekönyv és hanganyag, amit mindenki hazavisz, ezért vannak online szülői tanfolyamaink, úgynevezett kihívásaink.

Ancsa: Mindenki minőségi időt szeretne tölteni a gyerekével, de ez annyi minden miatt meghiúsul. Mi a közös minőségi idő megtalálását, értelmes és lelkileg kapcsolódó eltöltését segítjükangolul.

És milyen szuper, ha egy szülő abban az életszakaszban teszi ezt így meg, amikor a gyereke egész teste és elméje arra van berendezve, hogy nyelvet tanuljon. Ebben a korban nincs különbség két gyerek nyelvérzéke között, ha megkapja a nyelvi inputot, bármely gyerek kétnyelvű lehet. Mi ezért szorgalmazzuk, hogy minél előbb kezdjék el otthon a közös angolozást

Kezdd el most! Hiszen a kétnyelvű nevelést egyféleképpen lehet elszúrni: ha nem csináljuk.

Szóval minél előbb kezdjük, annál jobb és hatékonyabb. Mi van, ha az én gyerekem már iskolás, középiskolás? Totál el vagyok késve?

Ancsa: Neked szülőként az a feladatod, hogy megtaláld a legjobb motivációt a gyerekednek, és ez nem a nyelvvizsga lesz. Te tudod, mit szeret. Szereti a filmeket? Mondd el neki, hogy ha megtanul angolul, akkor eredeti nyelven nézheti őket. Szereti a focit? Ezentúl sokkal több meccset nézhet és érteni fogja a közvetítést. Szeretne utazni? Angol nélkül szinte lehetetlen utazni! Sosem késő, csak kezdd el MOST!

Tehát arra buzdítotok engem és minden szülőt, hogy beszéljek, játsszak otthon angolul a gyerekkel. De mi van, ha nekem nem olyan jó az angolom?

Barbi: Sok szülő ezt gondolja magáról, miközben a legtöbbjük tudása tökéletesen alkalmas arra, hogy játékosan angolozzon otthon a gyerekkel. Inkább az eszköztelenség az, amivel küzdenek. Míg simán nekiállnak matekozni otthon a gyerekkel, vért izzadva is, addig angolozni már nem akarnak… egyszerűen azért, mert nem tudják, hogyan kellene csinálni. “Jaj, nem vagyok anyanyelvi szinten!” – indokolják sokszor!

Ancsa: Nem is kell anyanyelvi szinten lenni! Ennek elfogadásához és a továbblépéshez nyújtunk maximális segítséget a honlapunkkal, az online kihívásokkal, a Rhyme Time és Jump&Fun foglalkozásokkal, a mesekönyvekkel

Nem vagytok kevesek hozzá! SŐT! A gyermekeitek tőletek tanul meg annyi mindent, akár angolul. És a jól elsajátított, magabiztos angoltudással olyan előnyt adhattok neki, ami egy életre szól – sőt, a kapcsolatotokat is még szorosabbra fűzitek közben.

Köszönjük a beszélgetést!